Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Call of Duty 4
 
Leírások
 
D-Day

 
Szívás

 
Lövöldözünk?

 
Szavazás
Szerinted melyik a legjobb része a cod-nak?

Cod 1
Cod:UO
Cod 2
Cod 2:Big red one
Cod 3
Cod 4:Modern Warfare
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Music
 
Ismertető

A Call of Duty sorozat negyedik része, melyet ismételten a Medal of Honor alkotógárdájából kivált, saját csapatot alapított Infinity Ward fejleszt.

Megbízható forrásból (amely közel áll a Call Of Duty fejlesztői csapatához) felfedték a Call Of Duty 4 létezését, sőt a játék egyéb jellemzőit is, beleértve azt is, hogy a játék modern csatákra fog épülni. Forrásunk szerint a Call Of Duty 4-et az Infinity Ward adja majd ki (akik már az 1 és a 2 mögött is álltak). A 3 irányú üzlet az Infinity Ward , a Treyarch és az Activision között jött létre. Treyarch fejlesztette a páratlan számúakat bár a 3-hoz is volt közük. Amint az már említve volt a 4 elhagyja a második világháború témakörét és inkább napjaink harc mezeire fókuszál. Még nem lehet tudni, hogy hasonló lesz-e mint a Battlefield amely a közel keletre fókuszál. Olyan technikai újítások lesznek benne, hogy a fejtalálatoknál például nem 2 vagy 3 ponton lehet majd talál hanem 16. Például meg lehet majd úgy lőni az ellenfél sisakját hogy az megpördül a feje körül, vagy lelövöd a fejéről a sisakot, még a fülét is le lehet majd lőni. Bár erős volt a SingelPlayer is de inkább a MultiPlayerről érdekesebb beszélni. Ötvennégy játékos is játszhat majd akár egyszerre. PC-re és konzolra is kijön majd... Még a 3 csak konzolra (PSP) és Play Station 2-re van. Az Activisionnál nem erősítették meg ezt az információt de az igazgató folytatja a kutatást, hogy hivatalos legyen.

Call of Duty 4 - Általános leírás

Nem kis meglepetést okozott, mikor a második világháborút feldolgozó Battlefield sorozat felhagyott eredeti témájával, és egy teljesen új harcmezőt nyitott meg a játékosok előtt. A Call of Duty frencsájzt jegyző Activision hasonló lépésre szánta el magát, és az első két részt készítő Infinity Ward-ot azzal bízta meg, hogy ültesse át kedvenc FPS-ünket a modern korba. Kíváncsiak vagytok milyen lesz a játék? Most leleplezzük!
 
Az Infinity Ward-ot nem sok embernek kell bemutatni. A 2002-ben alakult cég fejlesztői korábban az Electronic Arts-nak gyártották a Medal of Honor sorozatot, ám a rossznyelvek szerint a kiadó annyira megkötötte kezüket, hogy a csapatnak elegük lett, és felmondtak az óriásnak. A huszonkét fős csapat 2003-ban leszerződött az Activision-höz, majd elkészítették a Call of Duty-t, és annak második részét. Több mint száz Game of the Year díjat és ötven Editor’s Choice serleget söpörtek be a két játékkal, most pedig felhagyva a náci Németország által sanyargatott Európával, a modern korba helyezték a Gray Matter-rel és a TreyArch-kal közös sorozatukat.


„Már a COD1 megjelenése után is eszünkbe jutott, hogy ugrani kéne egy kicsit az időben” – nyilatkozta a játék leleplezésekor Grant Collier, az Infinity Ward háromfős vezetőségének tagja. „Valami ilyesmiről beszélgettünk: ’Kellene helikopter. Na de helikopterek a világháborúban?’ Aztán leültünk beszélgetni az Activision-nel, és megegyeztünk, hogy a második rész befejezése után szabad kezet kaphatunk a folytatást illetően. Így született meg a Modern Warfare ötlete.”


Noha a játék az új harcmezőknek köszönhetően teljesen eltér majd elődjeitől, azért nem kell félteni a sorozatot. Minden jól megszokott elem jelen lesz a negyedik részben is, kezdve a taktikai elemektől a hatalmas és látványos összeütközéseken át, egészen a mesterien kidolgozott látványelemekig. Manapság az UbiSoft által szállított Tom Clancy játékok (és azon belül is a Ghost Recon címek) szolgáltatják a minőségi, modern hadviselést feldolgozó akciójátékokat, így éppen ennek kívánnak most konkurenciát állítani. „A játék rajongói most azt gondolhatják, hogy taktikai szuperjátékot készítünk a COD-ból. Pedig nem így lesz. Meghagyjuk az eddig megszokott élethűséget, a játék főszereplője továbbra is a csapat tagja lesz, nem pedig vezetője.”


A Call of Duty 4 (csöppet sem meglepő módon) a közel-keleti konfliktus helyszíneire repít minket. Többnyire városi pályákon kell majd helyt állnunk, de az sem lesz ritka, hogy a sivatagba küldenek minket, hogy biztosítsunk valami utat, vagy fedezzünk egy konvojt. A városok a szokásos poros, lerombolt, nyomorúságos képet fogják mutatni, és sosem lehet majd tudni, hogy melyik utcán szaladgáló kisgyerek derekára lesz bomba erősítve. Láthatjuk majd, ahogy katonai helikopterek cikáznak az égen, vagy ahogy egy nehézbombázó éppen megsemmisítő csapást mér távoli célpontjára. Persze mi is utazhatunk majd járműveken, a felhozatalban lesz többek közt humvee, helikopter, tank, teherautó, buggy, szakadt merci, meg minden egyéb finomság, ami kihagyhatatlan egy ilyen játékból.


A fegyverek terén hasonló változatosság várható. A hagyományos kézistukkereken kívül lesz távcsöves puska, rakétavető, páncéltörő, füstgránát, sőt távirányítós rakéta is. Hívhatunk majd légi segítséget, ebben az esetben csak a koordinátákat kell GPS-ünk segítségével bediktálni a központnak, és egy harci repülő pár perc múlva már ki is füstöli ellenségeink főhadiszállását. Nem kell aggódni tehát, lesz bőven változatosság. A készítők igyekeznek minden küldetést úgy összeállítani, hogy sose fulladjon unalomba a játék.


A részletekbe annyira elmerültünk, hogy el is felejtettük tisztázni, pontosan kik is harcolnak a játékban. Mi amerikai katonaként kerülünk a senki földjére, az pedig, hogy kik ellen harcolunk csak a parancsnokunktól (és a fejlesztőktől) függ. Afgán terroristák, iraki felkelők, orosz fegyverkereskedők, magányos forradalmárok, és egyéb hasonló rosszfiúk lesznek az ellenségeink, akik persze mind szívből gyűlölik az amcsikat. Az egyik főellenségünk is orosz lesz, név szerint Zakhaev, aki zsoldosseregével azt a célt tűzte ki maga elé, hogy az amerikaiakat kifüstölve a sivatagból egymaga teszi rá a mancsát Saddam olajmezőire. Óriási, mindenre elszánt haderőt gyűjt maga köré, tele olyan fiatal és hazafias muszlin harcosokkal, akik zsigerből lőnek, ha meglátnak egy hamburgerzabálót a sztyeppén.


A küldetések közt egy földgömbön leshetjük meg, milyen helyszíneken jártunk már, és éppen hol milyen konfliktusok folynak a keleten. „A világtérkép nagyon fontos részét képezi majd a COD4-nek. A gép előtt ülő játékos itt kap információt a feladatáról, és ez teszi mindenkinek világossá, hogyan épül fel a játék története, és milyen kapcsolatok vannak a különböző megbízatások között.” – mutatta be saját ötletét Jason West, az Infinity Ward egy másik vezetője.


Külön érdekesség lesz, hogy küldetéseinket nem mindig időrendben kapjuk meg. Az első pár megbízás például rendben le fog zajlani, aztán visszaugrunk majd egy kicsit az időben, hogy megnézzük, milyen események láncolata vezetett a már letudott küldetésünkhöz. Apróság, hogy sokszor több csapatnak kell összedolgoznia. Lesz, amikor a NATO katonákkal indulunk közös akcióba, de nem lesz ritka az sem, hogy orosz vagy angol egyenruhások társaságát kell élvezzük. Sőt, az érdekességek itt még mindig nem értek véget, ugyanis a kampány során többször el kell majd hagyni a rangereket, hogy a brit SAS osztagot erősítsük.


A játék jelen állás szerint PC-re, Playstation 3-ra és Xbox 360-ra készül. Ami a konzolos verziót illeti, a fejlesztők igyekeznek mindig legalább 60 FPS-en (frame per second-on) tartani a játékot, a tökéletes háborús élmény érdekében. Minden olyan elemet kivágnak, amelyik lassítja a motort, de nem kell pánikba esni, marad így is bőven szemkápráztató látnivaló. A játéktér gyönyörű lesz, a katonák az utolsó részletig ki lesznek dolgozva, a robbanások és a tűzharcok pedig olyan igazinak fognak tűnni, hogy a hideg futkos a hátunkon már csak a trailerek láttán is. A részletek annyira a helyükön lesznek, hogy még a gépfegyverünkből kipattanó töltényhüvelyek is dinamikus árnyékolást kaptak. Az emberek bőre nem lesz olyan csúnya műanyaghatású, mint az Unreal Engine 3.0 által hajtott játékokban, ruhájuk pedig mozgásukhoz igazodva fog ráncolódni és lengeni.


Az Infinity Ward nagy hangsúlyt helyez a tesztelőkre is. Hetente egyszer behívnak egy idegent a stúdióba, hogy tesztelje a Call of Duty 4-et. Legyen az egy havernak a haverja, egy ismerős a kávézóból, egy eladó a játékboltból, mindenki hozzátehet valamit a végső produktumhoz. Mindenki véleményét meghallgatják és rögzítik, a fejlesztések alatt pedig igyekeznek minden interjúban elhangzó jó ötletet beleépíteni a játékmenetbe.


A cikk végéhez közeledve még nézzünk meg gyorsan, mit ígér a multiplayer mód. A Call of Duty 2 az Xbox 360 egyik legtöbbet tolt LIVE játéka volt, napi 50 ezer felhasználóval, így szinte kötelező, hogy a negyedik rész is nagyot domborítson. A mókába való csatlakozás előtt beállíthatjuk majd, hogy milyen nadrágot, pólót, sapkát és kabátot viseljen a karakterünk, továbbá minél többet játszunk majd, annál jobb felszereléseket, fegyvereket pakolhatunk hátizsákunkba. A legprofibb játékosok légi csapást is hívhatnak majd egyes játékmódok alatt, ám ennek részletei egyelőre nem publikusak. A teljesítményünkért cserébe Achievement pontokat kapunk majd mindkét konzolra.


Több külföldi újságíró meggyőződése, hogy az elmúlt 10 év legjobb modernkori FPS-e lesz a Call of Duty 4. Mi még nem teszünk ilyen kijelentéseket, igaz minket nem is hívott meg az Activision az amerikai díszbemutatóra. A játék viszont szerintünk is bitang jó lesz, és már alig bírjuk kivárni az idén novemberben esedékes megjelenést. Szép karácsonyunk lesz megint!

By Gamekapocs
 
 
 
Már jó ideje a levegőben lógott a modern CoD, mivel nem lehet négy részen keresztül ugyanazon háború eseményeire kihegyezni egy történetet. "Számomra a CoD megszűnik létezni, ha nem világháborús lesz. Nem értem miért kellett lecserélni a jól bevált elemeket." - Ilyen, és ehhez hasonló mondatokat hallani a Call of Duty rajongói táborból. A cikk elolvasása után reméljük a kétkedők, elégedetlenkedők száma visszaszorul.

A vártnál sokkal többen tiltakoznak amiatt, hogy a Call of Duty negyedik része letér a jól megszokott ösvényről, és a világháborús környezet helyett a hi-tech világával varázsolja el a játékost. Persze lehet a dolgon éjt nappallá téve siránkozni, de mindenki jobban jár ha előbb szemrevételezi, hogy mit is nyújt majd a Modern Warfare. A fejlesztők, és a kiadó is érzékelte a növekvő elégedetlenséget, ezért az E3-ra megfelelő mennyiségű anyaggal készült, hogy eloszlassa az újtól való félelmet a lelkekben. Ez most lehet, hogy kissé nyálasnak tetszik, de az új környezettől való félelem bizony számtalan játékost visszatarthat az új rész megvásárlásától. Ez rossz a kiadónak, a fejlesztőnek, és hosszútávon a teljes CoD franchise-nak.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Ha viccesen szeretnénk felfogni a változásokat, azt is mondhatjuk, hogy a második világháború már messzemenőkig kiszolgálta a sorozatot, és négyféleképpen mégsem végződhet a milliókat elpusztító világégés. Ennél azért nyilván sokkal többről van szó. A világháborús piac telített, a fejlesztők belecsömörlöttek az '30-as - '40-es évek felelevenítésébe, a kiadó rájuk parancsolt, az igények megváltoztak. Nagyjából így foglalható össze, hogy miért biggyesztették a Modern Warfaret a márkanév mögé, és miért mondtak búcsút a M1-nek, az A1-nek, az MP44-nek, valamint a lassan fél évszázada kifejlesztett gránátfajtáknak.

A történet folyamatosan két szálon fut majd, és hol amerikai, hol brit katonaként védelmezzük a világot. Oroszországban hatalmas bumm van kialakulóban. Egy igen befolyásos alvilági figura, Zakhaev módszeresen maga mellé állítja a teljes orosz maffiát, és ezzel együtt a katonaság fajsúlyosabb részlegét. Egyetlen cél lebeg a szeme előtt, Oroszország felemelése és az USA leigázása. Legfontosabb szövetségese, Al-Asad a Közel-Keleten polgárháborút robbant ki, hogy elterelje az amerikaiak figyelmét Zakhaev ténykedéséről. A terv félig-meddig sikeres is, ám egy angol speciális alakulat tudomást szerez a tényekről, és az orosz védővonal mögé kerül.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A játékban az első küldetés rögtön stratégiai fontosságú. Egy az Észak - Atlanti óceánon haladó tankeren négy társunkkal meg kell keresnünk Zakhaev laptopját, és le kell mentenünk róla az adatokat. A küldetések teljesítése során a már jól ismert Price kapitány utasításait követjük majd.

Eközben az amerikaiak szó szerint bedőltek a félrevezetésnek, és azonnal a polgárháború helyszínére vezénylik haderejüket. Amerikai katonaként is számos változatos küldetéseken rághatjuk át magunkat. Lezuhant szövetséges helikopter védelmezése, amerikai tank konvoj kísérése, meghatározott személyek likvidálása, fontos adatok megszerzése, és még sok-sok izgalmas feladat vár majd ránk.

A Modern Warfare-ban elfelejthetjük a megszokott infóboxot, életerőnket maximum csak megsaccolhatjuk. Amint úgy halljuk, hogy az átlagosnál szaporábban vesszük a levegőt és a képernyő is elvörösödik, egészen biztosan pihenésre, regenerálódásra van szükségünk. Ilyenkor egyet tehetünk: ellenféltől mentes övezetet keresünk, és szépen lassan visszanyerjük energiánkat. A fegyverekkel is csínján kell bánni, mert leghamarabb akkor tudjuk meg hogy kiürült a tár, amikor újra kell töltenünk azt.

Végre valahára a szem tulajdonságait figyelembevevő nagyítással szedhetjük le távolból az ellenfeleket. Amint a távcsővel ráközelítünk a likvidálásra ítéltetett egyedre, akkor az teljesen élesen jelenik meg előttünk, míg környezete elhomályosodik. A grafikáról, és az ehhez szorosan fűződő hangulatról nem érdemes ódákat zengeni, hiszen mindenki láthatja, hogy mennyire elképesztően durva a látványvilág. Éjszakai bevetések, hajnali ködben elvégzett katonai akciók, mindez hihetetlen élethű környezetben, lélegzetelállító robbanási effektekkel fűszerezve.

Az Infinity Ward nagyon nagy hangsúlyt fektet a többjátékos részre is. A Battlefield 2-höz hasonlóan a Modern Warfare is egy új pontrendszeren alapul majd. A többjátékos móka kezdetekor két karakter, a Spec Ops és az Assault osztály áll majd a rendelkezésünkre. Ahogy viszont egyre többet nyüstöljük a játékot online, egyre több tapasztalati pontot szerzünk, és két másik karakter is megnyílik előttünk. A Heavy Gunner nehézfegyverzetével, míg a Demolition Soldat nagy erejű robbantgatásaival tűnik ki a többi közül. Sok-sok lejátszott óra után pedig igazi csemegét jelenthet az egyedi karakter összeállításának lehetősége.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Az érdekességek sora még koránt sem ért véget. Ha igazán fanatikusan játszunk, akkor egy idő után több életerővel kezdhetjük a játékot mint a többiek. Kissé tisztességtelen módon lehetőség lesz arra is, hogy ha úgy érezzük hogy elvesztünk, és már csak egy-két találat választ el minket a biztos haláltól, legyilkoljuk magunkat, így az ellenfél nem kap értünk tapasztalati pontot. A program az igazán profikat kiemelkedően díjazza. Ha nagyon ügyesen sorozatban 5-6 ellenfelet is sikerül likvidálnunk, különféle felvehető bonuszok jelennek meg a pályán, amivel többek között életerőnket tölthetjük újra, illetve légi támadást kérvényezhetünk.

A konzolos verzióktól eltérően PC-n nem 12-16, hanem 32 hobbikatona küzdhet meg egy időben egymással. Természetesen a hagyományosnak mondható Deatmatch, TDM, Search and Destroy, Capture The Flag is helyet kap a játékban.

Összegezve a leírtakat, azt mindenképpen kijelenthetjük, hogy nem szabad kóstolás nélkül nemet mondanunk az ételre. Lehet, hogy nincsen megfűszerezve világháborús csatározással, viszont eddig nem ismert ízek is megjelentek benne, és az újdonságra mindig fogékonynak kell lenni.
 
 
 
Call of Duty 4 - Általános PC-s leírás
 

Mi hasonlít benne a Cod2-höz?

 

  • Ugrás közben tudsz lőni.
  • falboost” is működik.
  • Pisztoly helyett mindig vehetsz fel másik fegyvert.
  • Köd, por és részben új a repkedő levelek és papírdarabok (amik valószínűleg ki lesznek szedve az első PAM-el).
  • A háttérzajok is hasonlóan meglesznek.

 

Mi a különbség vagy újdonság?

 

  • Tudsz majd rövidtávon sprintelni.
  • Az eredménytáblán szín nélkül fognak szerepelni a nevek (legalábbis a 360-nál).
  • Bash helyett „késelés” lesz, ahol nincs sebzés, hanem csak végzetes találat.
  • Kevesebb lőszer, átlag 3 tárral kezdesz és nem tudsz újat felvenni.
  • Célkereszt szélesebb és statikusabb a no-zoom lövéseknél.
  • A találat jelzésnek két variációja van, kisebb X ha alig találod el.
  • Át lehet lőni a falakat és tárgyakat, DE nem minden fegyverrel.
  • Ragdoll effekt robbanások környezetében.
  • A kisebb tárgyak interaktívak, tehát elmozdulnak az őket ért erőhatástól (üvegek, kannák).
  • A mozgási sebesség nagyban függ attól, hogy milyen nehéz fegyvert és hány darabot viszel magaddal, tehát számít az összteher.
  • Használhatsz éjjellátót.
  • Felrobbanthatsz autókat.
  • Beépített hang figyelmeztet, ha az összes társad meghalt és egyedül maradtál.

 

Amitől egy kicsit CS feelinges a dolog:

 

  • A megszokott S&D mód átalakult valamiféle CS stílusú küldetésse.
  • Rövidebb idő a bomba robbanásáig (45s).
  • Ha a bomba telepítve van, akkor egy „beep-beep” hang fokozatos gyorsulása jelzi a robbanás közeledtét.
  • Csak egy ember viheti és telepítheti a bombát, amit a kezdőn vehet fel, ha meghal valaki újra felveheti, ha telepítve van megjelenik a radaron.

 

Pályák:

 

  • Crashsite: Leginkább Toujane és Carentan keverékhez lehetne hasonlítani, a legtöbb épületre fel lehet mászni és be lehet menni, különösen érdekes, hogy a plant helyek az épületen belül találhatók a második emeleten.
  • Overgrown: Farmhouse-hoz vagy Brecourt-hoz lehetne hasonlítani, tele bokorral és növényzettel, itt aztán lehet majd hajkurászni a snipert, míg valaki rá nem tapos J.
  • Vacant: Itt főleg belső harcra kell készülni, ez is egy kicsit CS powa, de még akár jó is lehet.

 

Füst és gránátok:

A füst mindig nagyon megosztotta a közösségeket Cod2-ben, ennek ellenére a Cod4-ben is jelen lesz, habár kicsit más formában. Ugyanis „csak” 10-15 másodpercig fog hatni (bár nem tudom a Cod2-ben mennyi ideig volt jelen) és kisebb sugárban terjed el. Továbbá a füst ellensúlyozására a készítők beraktak még egy fénygránát típust és egy „kábító” gránátot, amelyek értelemszerűen mindkét esetben a látást és a mozgást fogják akadályozni külömböző mértékben. A sebzés közel azonos a Cod2-höz és további újdonság, hogy itt alapból lehet a gránátot főzni.

 

Támadó fegyverek: M16A4, AK-47, M4 Carbine

Azt hiszem ezek a típusok azért a többség számára ismerősek, M16 fél autómataként leginkább a rifle-höz szokott emberek dolgát könnyíti majd meg, míg az M4 és az AK az MP44 utódjaként fogható fel. Persze ezek a fegyverek szerelhetők gránátvetővel, ami funkcionálhat dugóspuskaként is, mivel a közelről gyomron lőtt ellenfelet robbanás nélkül is megöli.

 

Gépfegyverek:  MP5, Skorpion, Mini-Uzi

Az MP5 egyfajta új Thomsonként funkcionálhat, a többiekkel egyetemben főleg rövid távolságon nagy tűzgyorsasággal.

 

Könnyű gépfegyverek: M249 SAW, RPD

Na ezeket nevezném kézi ágyuknak, ugyanis ezek a fegyverek igazán hatásosak falon keresztül, sok lőszerrel vannak ellátva és akár erdőírtásra-fakitermelésre is használhatók J tunkerek készíthetik a mutató újukat és szerelhetik az alumínium erősítést a fire gombra .

Komolyra fordítva a szót ezek a fegyverek kicsit túlerőben vannak a többivel szemben a sok lőszer és a nagy hatóerő miatt, annak ellenére, hogy még a támadó fegyverek is átviszik a falakat, de lényegesen kisebbet sebeznek. Röviden ppsh gyorsaság plusz  háromszoros rombolóerő.

 

Shotgun: W1200

Szinte ugyanaz mint a Cod2-ben, csak itt a hírek szerint közelebbről hatásos, viszont akkor „1 shot 1 kill, no luck just skill”.

 

Mesterlövész fegyverek: M40A3, M21

Az M21 félautómata formában müködik, de nem is feltétlenül öl elsőre, az M40A3 pedig egy igazi lövész fegyver, befelé tör kifelé szakít, tehát halálos.

 

HUD:

Számos dolog változott a Cod2-höz képest, mint például a lőszerkijelzés, ami a következő képpen néz ki: ’….|||||||’ , tehát négy ellőve, hét maradt. Az iránytű sem csupán iránytű/radar, hanem a tereptárgyak sziluettje is látható rajta.

 

Public hentelés/ Perkek:

Amikor public szervereken játszol szintet léphetsz, ezzel feloldva a perkeket és a fejleszteési lehetőségeket, például ha leölsz 25 ellenséget egy M4-el, akkor megkaphatod hozzá a lézeres célzót. Egyre több ellenséget letudva (75 és 150 a határ) egyre több fejlesztési lehetőség tárul eléd. Számos módja van a tapasztalati pontok gyűjtésének és a szintlépésnek, minél magasabb szinten jársz annál keményebb kihívások elé állítanak, hogy megléphesd a következő szintet egészen a helikopteres és vadászbombázó támogatásig.

 

Clan wars:

Úgy érzem ez az a rész ami azért sokakat foglalkoztat, hogy is fog ez az egész működni akár CB szintjén. Természetesen a bombázás és a helikopteres téma tiltva lesz és a fejlesztési, perkelési rész is erősen le lesz korlátozva egy perk/fejlesztés fejenként szintre, de ez még kérdéses, mindenesetre a perkek és az upgradek nélkül azért skillesebb volna a dolog. Lényeg, hogy egy szintektől, perkektől és upgradektől megfosztott, de ugyanakkor füsttel és falátlövéssel ellátott game már egész izgalmasnak tűnne.

 

Az új közösség:

Előreláthatóan és az eddigi tapasztalatok alapján sokan elhagyják, sokan viszont érkezni fognak a CoD scene-be. Nyilván ezt azért számos dolog fogja befolyásolni, főleg hazai viszonylatban sokakat eltántorít majd a gépigény, lévén, hogy dx9 alatt nem fog menni a game és gondolom az ára sem lesz 10K alatt. Mindezek ellenére 2007 végén már lassan jönnek a dx10-es játékok , a dx9 már szinte alapkövetelmény és a 10K is ki lehet spórolni a zsebpénzből.

 

A szerző további fejtegetésébe nem mennék bele, mert már kicsit üzleti oldalra próbálja fordítani a kérdést…akit érdekel a linken olvashatja eredetiben. Összefoglalva nem feltétlenül a hardcore Cod rajongók szája íze szerint készült el ez a game, de ez nem jelenti azt, hogy kicsit megrágva a dolgot ne lehetne megemészteni  és pár óra játék után levonni a következtetéseket, hogy jó e játszani vele vagy inkább megyek Sims-ezni J.

 

by callofduty.hu

 
Naptár
2024. Február
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
01
02
03
<<   >>
 
Óra
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Számláló
Indulás: 2007-02-08
 
Szavazás
Hogy Tetszik a Call of Duty 4?

Király!
Tetszik
Elmegy
Van jobb is
letörlöm!
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Linkek
 
Bannerem

 
Bannerek

 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77